Versenypálya épül Kiskunmajsán

Autó- és motorsport kutató és fejlesztő központ épül a kiskunmajsai ipari parkban. A több milliárd forintos beruházásról pénteken tartottak tájékoztatót a bács-kiskuni helyszínen.
A bemutatón tiszteletét tette Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke is, aki szerint meg kell becsülni azokat a befektetőket, akik a jelenlegi állapotokban ilyen fejlesztésekbe fognak, elősegítve a hazai autó- és motorsport helyzetének javulását. Bánki Erik elmondta, hogy a turizmussal kapcsolatos beruházásoknál, vagyis például a kemping, a szálloda vagy az orvosi központ építésénél lehetőség lesz Európai Uniós támogatások igénylésére. A politikus hozzátette, hogy a kormány mindent megtesz a magyar sport sikere érdekében.

Akár versenyeket is rendezhetnek az új komplexumban

Akár versenyeket is rendezhetnek az új komplexumban

A 25 hektáron elterülő kiskunmajsai versenypálya és annak kiszolgáló egységei teljes egészében magánberuházás útján valósulnak meg. A Motorland Zrt. elnök-vezérigazgatója, Stefano Favaro szerint a projekt célja kettős: egyrészt hogy olyan modern kutató és fejlesztő központ jöjjön létre, melyben a kor szellemi és technikai vívmányai egyesülnek, másrészt pedig hogy a látogatók aktív szabadidős, sportolási és kulturális lehetőségekkel találkozhassanak.