Ahol az álmok valóra válnak
Az Akker Tüzép csapatának segítő támogatása az odafigyelés jegyében Viasat3 - ÁlomÉpítők
Az Akker Tüzép építőipari cégcsoport tudatosan odafigyel arra, hogy önzetlen segítségével hozzájáruljon nehéz sorsú családok életkörülményeinek javításához. A Viasat 3 csatornán sugárzott ",,ÁlomÉpítők" című sorozat egyik fő támogatójaként reményvesztett, mostoha körülmények között élő családokon segített a műsor profi csapatának közreműködésével.
Az Álomépítők című produkcióban hátrányos helyzetben lévő családok kapnak lehetőséget az újrakezdésre. A műsor készítői az egész országot bejárva kerestek olyan családokat, akiknek valóban jól jön a segítség. A műsor - többek között - olyan embereknek nyújt kapaszkodót, akiknek vagy az árvíz tette lakhatatlanná otthonukat, vagy gyermekük betegségének kezelése emésztette fel tartalékaikat, de akad olyan is, aki csalók áldozatává vált, így vesztette el házát, és került kilátástalan helyzetbe gyermekeivel együtt. Az ÁlomÉpítők című műsor az összefogásról szól és az önzetlen segítségről.
10 négyzetméteren éltek, ráadásul Évánál rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak
Az Akker Tüzép a műsor megvalósításához szükséges elengedhetetlen kellékeket biztosította - födémszerkezetet, homlokzati burkolókat, hőszigetelő anyagokat illetve nyílászárókat, ezzel számos család életét könnyebbé és élhetővé téve.
Az önzetlen segítség által többek között az Ócsanáloson élő Évát - akinél rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak - és lányát menekítették meg az embertelen és méltatlan körülményektől.
Éva, és lánya nyaralhatott, amíg az új házat felújították
Éva lányával együtt azonnal összecsomagolt, és a stáb nyaralni vitte őket.
A csapat által vásárolt ház, teljesen felújítva
Amíg ők életük első vakációját töltötték, addig az ÁlomÉpítők a közeli faluban, Ongán - ahol Éva dolgozik - az Ökomenikus Szeretet Szolgálat és Onga plébánosának segítségével vettek egy házat, amelyet csodálatosan felújítottak és berendeztek a sokat szenvedett család részére.
Bács-Kiskun Megye Online - www.bacsmegye.com