Ünnepélyes keretek között megnyitották a plakátkiállítást
Bács-Kiskun megye Dán Kulturális Intézetében, Kecskeméten nyitották meg ünnepélyes keretek között a Magyar kamara plakátkiállítását.
Három művész, Pócs Péter, Orosz István és Ducki Krzysztof művei láthatók a kiállításon, melyek elsősorban politikai, társadalmi és kulturális témákat dolgoznak fel. A Hungarian Karma című kiállítás 2009-ben a rendszerváltás 20. évfordulójának tiszteletére körbeutazta Dánia középső részét és most Kecskemétre érkezett. Ezután Győrben és Budapesten is látható lesz, majd visszatér Dániába.
A plakátok között nagy figyelmet kapnak a magyar történelem fontos mozzanatai, időszakai.
Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitó alkalmából tartott beszédében arról beszélt, hogy a plakátok a diktatúra elutasítását mutatják, ugyanakkor szarkasztikus humor és önirónia van bennük.
A kiállítás december 17-ig tekinthető meg a Dán Kulturális Intézetben.
Kecskeméten a Dán Kulturális Intézetben látható a Hungarian Kamara című plakátkiállítás
Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitó alkalmából tartott beszédében arról beszélt, hogy a plakátok a diktatúra elutasítását mutatják, ugyanakkor szarkasztikus humor és önirónia van bennük.
A kiállítás december 17-ig tekinthető meg a Dán Kulturális Intézetben.
-BT-
(Forrás és képek: bacs-kiskun.hu)
Bács-Kiskun megye online - bacsmegye.com