14 bemutatót tervez a kecskeméti Katona József Színház

A kecskeméti Katona József Színház 2018/2019-es évadában tizennégy bemutatót terveznek, tavaly több mint 120 ezer néző látta az évad előadásait.

Cseke Péter igazgató elmondta: a hat nagyszínházi, bérletes bemutató közül az első október 2-án, a Város Napján Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényének musicalváltozata lesz. Carlo Goldoni Nyaralás című komédiáját Rusznyák Gábor rendezi, bemutatóját pedig november 16-án tartják. A színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett Verdi Traviata című darabjának táncszínházi előadását december 7-én viszi először színre. A negyedik darabot, Francis Veber Balfácánt vacsorára! című vígjátékát szilveszterkor láthatja először a közönség.

 

14 bemutatót tervez a kecskeméti Katona József Színház

A kecskeméti Katona József Színház 2018/2019-es évadában tizennégy bemutatót terveznek

 

Az évad második felében, február 22-én először Shakespeare Othello, a néger mór című drámáját tűzik műsorra, majd a direktor viszi színre Agatha Christie És már senki sem, avagy tíz kicsi néger című krimijét április 13-án. Február 23-án a Fekete Péter című operettet állítják színpadra. Folytatódnak az osztálytermi előadások is, és közkívánatra a hét korábban bemutatott darab is műsoron marad. 

 

MTI/T.D.