A kecskeméti Katona Színház nyara és következő évada

A kecskeméti Katona József Színházban öt nagyszínházi bemutató mellett három-három darabot a kamara- és stúdiószínházban mutatnak be, továbbá két gyermek- és ifjúsági bemutató, valamint egy osztálytermi előadást tervez a következő évadban.

A nagyszínházi bérletes előadások szeptember 29-én a Csárdáskirálynő című operett bemutatójával kezdődnek, az évad utolsó nagyszínházi bemutatóját, Molnár Ferenc A testőr című vígjátékát pedig április 6-án tartják Kecskeméten. A gyermekeknek és fiataloknak Gimesi Dóra Hessmese mesejátékával készülnek, illetve Andersen A hókirálynő című táncos mesejátékát viszik színre. Újdonság a kecskeméti színház műsorán, hogy osztályteremben adják elő fiataloknak Kai Hensel Klamm háborúja című monodrámája.

 

Kecskeméten rendezik meg a 33. Europassion Kongresszust június 8. és 11. között

Kecskeméten rendezik meg a 33. Europassion Kongresszust június 8. és 11. között

 

Idén június 8. és 11. között Kecskemét ad otthont a 33. Europassion Kongresszusnak, melyre eddig 13 európai, passiót játszó ország jelezte részvételét. A nyári előadásokon az Újvilág Passió hatodik sorozatát június 9-én, 10-én és 11-én játsszák majd a Kecskeméti Arborétumban.  Továbbá az OlimpiaART keretében a színházak művészei és dolgozói versengenek majd. A kecskeméti megmérettetésen tíz sportágban mérik össze erejüket és ügyességüket a hazai és határon túli színházak nevezői. 

 

/T.D.