A kecskeméti rendőrkapitány értékelte a tavalyi évet

Kerti István rendőr alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője értékelte a 2016-os évet, elmondása szerint a lakosság biztonságérzete nőtt, ami a rendőrök és civil szervezetek szoros együttműködésének köszönhető.

A tavalyi év egyik stratégiai célkitűzése teljesült, így javult a nyomozási eredményesség és felgyorsultak a bűntető és szabálysértési eljárások. Továbbá szoros együttműködés volt a polgárőrökkel, közterület-felügyelőkkel és településőrökkel, amelynek köszönhetően több gépkocsi feltörést és kerékpárlopást előztek meg. A jogsértő cselekmények megelőzését segítette még a nagy számban kihelyezett térfigyelőkamerák.

 

A kecskeméti rendőrkapitány értékelte a tavalyi évet

A kecskeméti rendőrkapitány értékelte a tavalyi évet

 

A tavaly elkövetett bűncselekmények több mint fele vagyon elleni lopások voltak, ám számuk 14%-al csökkent az elmúlt hétéves időszakhoz képest. Tovább csökkent a személygépkocsi lopások, a gépjárműfeltörések és a lakásbetörések száma is. Stratégiai cél volt még a személyi sérüléssel járó közúti balesetek számának csökkentése, így kiemelt feladatként kezelték az ittas járművezetőkkel szembeni fellépés hatékonyságát és a kerékpáros és gyalogos közlekedők személyi sérüléses balesetei számának visszaszorítását.

 

/T.D.