Eszközbeszerzés a Faddikorr Kft.-nél

A kunfehértói családi vállalkozás 516 millió forintos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását, a beruházáshoz a cég 258 millió forint  európai uniós támogatást nyert el.

Az 1996 óta működő fémtartálygyártással, nyomástartó edények, veszélyes folyadékok és olvadékok tárolására alkalmas tartályok készítésével, valamint egyedi gépgyártással foglalkozó cég megrendelése folyamatosan nő, ezért bővíteniük kell az exporttermelést. A cég a megnövekedett igényeket a korábbi körülmények között már nem tudta megfelelően ellátni. A gyártás mintegy 70-75 százaléka megy exportra.

 

A kunfehértói Faddikorr Kft. 516 millió forintos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását

A kunfehértói Faddikorr Kft. 516 millió forintos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását

 

A vállalkozás - részben a támogatott projekt keretében - új lemezmegmunkáló és csomagoló csarnokot alakított ki, valamint új gyártóeszközöket vásárolt. Egyebek között híddarukat, porleválasztókat, szemcseszóró rendszert, plazmavágót, lézervágót és különféle hegesztő eszközöket szereztek be. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a Faddikorr Kft. több mint 50 százalékos növekedést ért el tavaly, és mintegy 80 munkavállalót foglalkoztat.

 

MTI/T.D.