Kecskemét vezető hír

Jó bérmegállapodást sikerült kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével

Jó bérmegállapodást sikerült kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével

A szakszervezet szerint nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete elnöke elmondta, a megállapodás megkötésekor figyelembe vették a régiós munkaerő-problémákat és úgy vélik, a megállapodás nagyban segíti a fluktuáció csökkentését, a munkaerő megőrzését. Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kommunikációs igazgatója fontos mérföldkőnek nevezte a cég életében a bérmegállapodást. Mint mondta, a munkatársaknak kiszámíthatóságot, tervezhetőséget akartak biztosítani, és ehhez elengedhetetlen volt a legalacsonyabb bérkategóriában egy jelentősebb emelés, amit a megállapodás is tartalmaz. 

 

Nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével

Nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével

 

Átalakult a bérstruktúra is, és egy kifejezetten a helyi munkavállalói igényekre szabott szerkezetet alakítottak ki. Kiemelte a gyár vezetőinek hozzáállását, és azt, hogy végül el tudták fogadtatni a bérmegállapodást a németországi cégvezetéssel. Szólt arról is, hogy jelenleg ugyan nem érinti a gyárat a munkaerő-hiány, de a második gyár építése és a fejlesztések miatt most kellett foglalkozni a kérdéssel, hogy évekkel később ne legyen belőle probléma. 

A kétéves megállapodás alapján 2019 januárjától összesen 35 százalékkal emelkedik az alapbér egyes munkavállalói kategóriákban, vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13. havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz. A munkába járási támogatás kilométerenként 15 forintra emelkedik, új juttatási elemként pedig megjelenik a szenioritási bónusz, amelyet a munkaviszony alapján a 3. évtől évente emelkedő mértékben határoznak meg, és maximális összege 14 ezer forint, az 5. évtől pedig plusz egy szabadnap illeti meg a dolgozót.