Megkezdődött az új Mercedes gyár építése

Egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg a Mercedes-Benz Cars autógyár és több mint 2500 új munkahelyet teremt.

Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mercedes már működő autógyára szomszédságában felépülő új gyár digitális alapkövének elhelyezése előtt elmondta: rendkívül magas technológiai színvonalat képviselő és hozzáadott-értéket előállító beruházás valósul meg Kecskeméten. Úgy vélte, az új gyár megvalósítása történelmi pillanat nemcsak Kecskemét és Magyarország, hanem a Daimler AG életében is. 

A 37,5 millió eurós vissza nem térítendő kormányzati támogatással megvalósuló új beruházásról lehetőséget biztosít a magyar vállalkozások - köztük a magyar kis- és közepes vállalkozások - számára, hogy bekapcsolódjanak a világgazdasági folyamatokba, hiszen a 2016-ban mért 30 százalék után 2017-ben már 50 százalékos magyar beszállítói arányt tudott felmutatni a Mercedes Kecskeméten.

 

A Mercedes-Benz új autógyára épül fel Kecskeméten

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. működő autógyára szomszédságában épül fel az új gyár

 

Az eseményen Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, "Kecskemét otthont kínált számunkra és mi otthon is érezzük itt magunkat". Elmondta, a két gyár ugyan külsőleg hasonló lesz, de belül egészen más lesz minden. A modern digitális technológiákkal jelentősen növekszik majd a gyártókapacitás, új munkahelyek jönnek létre, és sok lesz az új feladat is. 

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta, a város életében új korszak kezdődött a Mercedes idejövetelével. A Mercedes idetelepülésével Kecskemét berobbant a köztudatba, miközben nagy kihívásokkal nézett szembe, ám sikerült megfelelni a magas elvárásoknak - hangsúlyozta. A városvezető hozzátette: a második Mercedes gyár megépítése ismét kihívások elé állítja a várost, mivel Újabb közlekedési fejlesztésekre, otthonokra, óvodákra, iskolákra van szükség ahhoz, hogy Kecskemét megtartó ereje és vonzereje fokozható legyen. Úgy vélte, "ez alkalommal azonban a kihívást nem kísérik félelmek, hiszen van már kellő tapasztalatunk és magunk mögött tudhatjuk a kormány bizalmát".

 


MTI/T.D.