Repülőharcászati gyakorlatot tartottak Kecskeméten

Többnemzeti repülőharcászati gyakorlatot tartottak mintegy negyven pilóta részvételével a kecskeméti repülőbázison.

Ugrik Csaba, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka a JAS-39 Gripen vadászrepülőgépet használó országok szeptember 24-e és október 4-e között zajló gyakorlatának sajtónyilvános eseményén elmondta: a svéd és a cseh légierő, valamint a Magyar Honvédség vadászgépei és résztvevői közösen hajtanak végre komplex repülési feladatokat. A brazil és a thai légierő képviselői pedig megfigyelőként vesznek részt a gyakorlaton.

 

Repülőharcászati gyakorlatot tartottak Kecskeméten

Komplex repülési feladatokat hajtottak végre

 

A Lion Effort elnevezésű gyakorlatot háromévente szervezik meg, az eseménynek 2009-ben szintén Kecskemét, majd 2012-ben Svédország, 2015-ben pedig Csehország adott otthont. A dandártábornok elmondta, a nagy nemzetközi kötelékben végzett komplex feladatokat fiktív konfliktust szimuláló helyzetben hajtják végre. Emellett az elmúlt 12 évben a Gripeneken elvégzett fejlesztésekről és új eszközökről cserélnek tapasztalatokat. Céljuk továbbá fejleszteni a műveleti képességeket a harcászati feladatok során, gyakorolják ezen kívül a NATO-ban alkalmazott támadó és védelmi légi szembenállási műveletek tervezését és végrehajtását, kis és nagyobb kötelékben egyaránt. 
 

MTI/T.D.