Vasúti sín vezet a Mercedes-gyárba
A vágány megépítésének költségeit - 450 millió forintot - a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. fizette. Stefan Putzlocher, a cég logisztikai vezetője a keddi ünnepségen kiemelte, hogy a gyár építésénél és az ipari vágány elkészítésénél is jól dolgoztak a magyar partnerek, így minden a terveknek megfelelően, határidőn belül valósult meg. A fejlesztések viszont itt nem állnak le, hamarosan két meglévő vágányt is meghosszabbítanak és bővítenek Kecskemét 7 kilométerre lévő vasútállomásán.

Pályamunkás járja be az új iparvágányt (Fotó: MTI)
Mosóczi László, a MÁV Zrt. infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy az ország egyik legnagyobb forgalmát lebonyolító vasútvonala az egyik legfontosabb ipari létesítményét kapcsolja össze. A tervek szerint az új pályán jövő márciusban indulhat meg a szállítás, melyen az alkatrészek nagy része érkezni, az elkészült járművek többsége pedig távozni fog majd.
-W-