5letből JÖVŐ! - játékos üzleti csapatverseny

Az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú (AIPA) Kft. által útjára indított 5letből JÖVŐ! elnevezésű játékos üzleti csaptversenyen több mint 1600 kecskeméti középiskolás vehet részt, a verseny célja, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vállalkozás indítása iránt. A versenyre 2017. január 27-ig jelentkezhetnek a kecskeméti középiskolák 10. és 11. osztályának ötfős csapatai a projekt weboldalán.

A vetélkedő során a középiskolásoknak lehetőségük lesz arra, hogy próbára tegyék a kreativitásukat, korszerű ismereteket szerezzenek a versenyképesség, a piac, valamint a vállalkozások működtetésének témaköreiben. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester nagy örömmel fogadta a versenyt, mert fontosnak tartja a pénzügyi ismereteket már a mindennapok során is, emelett "a körülöttünk zajló gazdasági változások is új kihívás elé állítottak bennünket".

 

5letből JÖVŐ! - játékos üzleti verseny - forrás: kecskemet.hu, fotó: Banczik Róbert

Varga László és Szemereyné Pataki Klauda az 5tletből JÖVŐ! elnevezésű játékos üzleti verseny sajtótájékoztatóján

 

A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány is támogatja a versenyt. "Mind a képességfejlesztést, ismeretterjesztést mind pedig a szakemberképzés támogatását nem lehet elég korán kezdeni, ezért is hirdet az alapítvány minden tanévben kétszer is középiskolásoknak szóló pályázatot - mondta el Varga László, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Az AIPA Kft. programja a pénzügyi ismereteken túl mutat, hiszen a vállalkozókedv kialakítását tűzte ki célul. A kétfordulós vetélkedő legjobb csapatai pénzjutalomban is részesülnek.

 

/T.D.