Helyi Hírek Helyieknek
KECSKEMÉT ONLINE
BÁCS-KISKUN MEGYE HÍRPORTÁLJA
Keresés a tartalomban:
OK




Partnereink:
33_20060620124615_597.jpg
A kecskeméti gyár fejlesztése több ezer embernek ad majd munkát
A kecskeméti gyár fejlesztése több ezer embernek ad majd munkát
A kecskeméti Mercedes-gyár új épülete már elkészült, de a fejlesztések folyamatosan haladnak.
A tervek szerint 2010-ig több mint kétezer új dolgozót vesznek fel a beszállítóknak pedig közel 17 ezer új munkaerőre lesz szükségük.

A kecskeméti gyár fejlesztése több ezer embernek ad majd munkát
Hatalmas beruházásba kezedett a kecskeméti Mercedes gyár

 

Már a gyár felépítésén is majdnem kétezer ember dolgozik naponta, de az elkészült beruházást követően a Mercedes további 2500 dolgozót foglalkoztatnak majd. Bár a jelenleg szükséges munkavállalók nagy részét már felvették, még zajlik a termelésirányításban résztvevő dolgozók felvétele.

 

A már felvett munkavállalók közül több mint 200-an már Németországban vannak, ahol egy képzésen vesznek részt. Úgy tervezik, hogy 2010 végére a foglalkoztatottak száma eléri majd a 700 főt.

 

-BT-

(Forrás: fidesz.hu)

Kecskemét Online: www.keon.hu




<< 2012 Május >>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 1011 1213
141516171819 20
21222324 25 2627
28293031   



Internet Szótár

 

Miss Bikini Balaton - 2009. augusztus 09.A borongós idő ellenére is megtartották...


Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


www.keon.hu
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCONET INTERNATIONAL
INTERNATIONAL