Az Alföld jó kutatási terep
"Duna-Tisza köze Felismerhetők a gazdasági sikerek és kudarcok okai
Az Alföld gazdasági, szociológiai történelme kutatásának legújabb eredményeiről számolnak be a nagykőrösi tudományos konferencián.
Negyedszázad óta Nagykőrös a gazdaságtörténet, a néprajz, a szociológia, a régészet tudósainak egyik találkozóhelye. Nem véletlenül van ez így, hiszen a hétfőn kezdődött három napos előadás-sorozat is régi műhelykapcsolatok hozománya. A rendezvényt a helyi Arany János múzeum tudós igazgatója, dr. Novák László indította útjára még 1980-ban. Az azóta ott elhangzott és írásban publikált előadások becses forrásul szolgálnak a történeti kutatómunkához és használható ismeretanyagok a Kárpát-medence múltját megismerni kívánó laikus közönség számára is. A tudósok szemében a rangja is nagy a kőrösi konferenciának. Erről dr. Bartha Elek a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi bizottságának elnöke a megnyitón így adott összegzést: rájöttünk, hogy a kultúra, a gazdaság történelmét és jelenét is csak több tudományág képviselőinek együttes munkájával lehet jól megmagyarázni. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Az Alföld jó kutatási terep - Szóljon hozzá