Kecskemét

Családbarát Önkormányzat Díjat nyert Kecskemét

Családbarát Önkormányzat Díjat nyert Kecskemét

Harminc település vehette ár a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Családbarát önkormányzat díját az Országházban. Kecskemétet Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester képviselte. 

A NOE augusztusban írta ki a Családbarát Önkormányzat Díj 2018 című pályázatot, amelyre Kecskemét önkormányzata is jelentkezett. Novák Katalin, család- és ifjúságért felelős államtitkár hangsúlyozta: ha egy önkormányzat megkapja a családbarát elismerést, akkor elvárható, hogy valóban családbarát módon szervezze a település életét, ezt a szempontot érvényesítse a döntéshozatalban, például infrastrukturális fejlesztésekben, valamint oktatási és gazdasági témákban is. 

 

Családbarát Önkormányzat Díjat nyert Kecskemét

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester vette át az elismerést

 

Kecskemét célja, hogy helyben tartsa, illetve a városba csábítsa a családosokat, melynek érdekében több intézkedést hozott. Többek között bővítették a bölcsődei férőhelyek számát, fejlesztették a verseny- és tömegsport infrastruktúrát, valamint bevezették a kedvezmény telekvásárlási programot.

/T.D.