Duális szakképzés Magyarországon elsőként Kecskeméten

A német duális szakképzés rendszerét kívánják a magyar viszonyoknak megfelelően megalakítani az országban egyedülálló módok Kecskeméten.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kecskemét önkormányzata és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. valamint a város gazdasági életét meghatározó tíz vállalat írt alá együttműködési megállapodást kedden. 2010 novemberében 5 olyan szakmában alakultak munkacsoportok, amelyek még nem szerepelnek az országos képzésben, vagy szerepelnek, de módosításra szorulnak. Az 5 új szakma akkreditációja már folyamatban van, elfogadásuk esetén szeptemberben már indulhatnak is képzések.

Duális szakképzés Magyarországon elsőként Kecskeméten
Az új képzések célja, hogy képzett szakemberek kerüljenek ki az iskolapadból

Az országban elsőként Kecskeméten létrejött megállapodás szerint a német duális szakképzést kívánják bevezetni, magyar viszonyokra átültetve, melynek segítségével a piaci igényeket kielégítő szakemberképzést tudnak biztosítani.
A szerződésben résztvevő nagyvállalatok és a KKV szektor résztvevői valamint Kecskemét önkormányzata közösen alakítják ki és működtetik a duális szakképzési rendszert. Ennek az összefogásnak az eredményeként a szakképzésből a munkáltatók igényeinek megfelelően képzett szakemberek kerülnek még ki, így növelve az álláskeresők munkába jutásának lehetőségét is.

-BT-

(Forrás: bacs-kiskun.hu)

Kecskemét Online: www.keon.hu