Kecskemét

Elkerülő utat építenek Budapesttől Kecskemétig

Elkerülő utat építenek Budapesttől Kecskemétig

Az új kerülő utat Budapest és Székesfehérvár körül tervezték, amely egész Kecskemétig tartana. A Kormány jóváhagyta ezt a fejlesztést, amivel a nemzetközi áruforgalom elvezetése lenne a cél.

Ezzel tehermentesítenék az autópályák (M1,M0,M5) főváros környéki szakaszait.

 

Ha elkészül ez a fővárost elkerülő útszakasz, érezhető különbséget fognak tapasztalni a lakosok az ottani közlekedésben.

 

A megvalósíthatósági tanulmányban részletezve vannak a tervek, létrejönne egy gyorsforgalmi összeköttetés az M1 és a majd megépülő M8-as autópálya között, ami a településeket elkerülné úgy, hogy az M1-es autópályából a Komáromnál leágazó 13-as és 81-es főutakat és a Székesfehérvártól induló 63-as főutat kétszer két sávra bővítenék a meglévő nyomvonalakon.

 Elkerülő utat építenek Budapesttől Kecskemétig

Elkerülő utat építenek Budapesttől Kecskemétig.

 

Mosóczi László kifejtette, hogy a nemzetközi tranzitforgalom folyamatosan növekszik, így a gyorsforgalmi hálózat bővítésénél ezt figyelembe kell venni. A hazai gyorsforgalmi hálózat sugaras szerkezetű így most csak úgy lehet átmenni az országon, ha az átmenő forgalom megközelíti a fővárost. Az átmenő forgalomnak az a célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt jusson keresztül az országon. Tehát a tervezett átlós útvonalak használatával a budapest és a környező utak felszabadulnának.

 

Tehát ez a gyorsforgalmi átkötés az M1-ről Komárom térségéből kiindulva Székesfehérvár mellett haladva az M8-ig menne. Az M8-as szakasz keleti része az M7-esből jön ki Enyingnél, és érintve az M6-ost Dunaújvárosig, majd az autópályahídon át Kecskemétig vezet. Ott bekapcsolódik az M5-öshöz és az M44-eshe, amely békéscsabán át Gyulára és onnantól egészen a magyar-román határig vezet.

 

Az egyre növekvő forgalom másik hatása az útburkolat megrongálódása az M0-ás déli szakaszán. Ezen kívül tervben van az M1-es Győr és Budapest közötti rész felújítása, valamint az utat három sávosra bővítik majd.