Kapacitástbővít a Knorr-Bremse

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. mintegy 600 millió forintos beruházással bővíti gyárának kapacitását Kecskeméten, az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményt bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: a Knorr-Bremsét a kezdetektől a folyamatos innováció jellemezte, amely nemcsak a termékfejlesztésre, hanem a gyártás folyamatos megújítására is kiterjed. Emellett a cég évek óta nagy hangsúlyt fektet termelékenységének, hatékonyságának növelésére is - közölte. Palkovics László szerint a nemzetközi vállalatok nagyon jók abban is, hogy a technológiát és tudást, amellyel rendelkeznek, átadják magyar partnereiknek. A Knorr-Bremse ebben is élenjáró, akárcsak abban, hogy a legújabb technológiát alkalmazza hatékonysága és termelékenysége növelése érdekében - fogalmazott.

 

Új csarnokkal bővíti gyárát a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten

Az új csarnok gyártó- és raktárterületet is magába foglal, még idén átadják

 

Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója elmondta, alig négy évvel azután, hogy átadták a Kecskemét déli iparterületén új gyártóegységüket, máris bővíteniük kell. Beszélt arról is, hogy üzemükben a legmodernebb gyártási körülmények mellett állítják elő a legmagasabb minőségű termékeket. A tervek szerint az új, közel 2000 négyzetméteres egység 21 ezer négyzetméterre növeli a teljes gyártó- és raktárterületet. A Knorr-Bremse a beruházással megteremti a komplexebb termékek és technológiák bevezetésének alapjait is, hiszen a fejlesztés - a több mint 1000 embert foglalkoztató kecskeméti gyár számára - a légszárító szelepek és elektronikus berendezések mellett további új termékcsaládok gyártását teszi majd lehetővé.

 

MTI/T.D.