Kecskeméten az interaktív zeneoktatási roadshow

A Cseh Tamás Program támogatásával megvalósuló Hangszert a kézbe című interaktív zeneoktatási roadshow érkezett Kecskemétre, melynek során csaknem 20 ezer fiatal próbált már ki valamilyen hangszert.

A Cseh Tamás Program 2014-ben indult, célja, hogy a zenét hallgató fiatalok zenélő fiatalokká váljanak. A program kilenc alprogramján keresztül eddig összesen 2,1 milliárd forintot fordítottak a fiatalok zenélésének támogatására, több száz klub és több száz zenekar törekvéseit tudták már segíteni. A hetedik, kecskeméti állomáson öt napon keresztül interaktív hangszerkiállítás, hangszersimogató, rendhagyó ének- és zeneórák, minikoncertek, szakmai rendezvények várják a fiatalokat és a zenélés iránt érdeklődő idősebbeket.

 

A Hangszert a kézbe programsorozat a Cseh Tamás Program keretében valósul meg, célja, hogy a fiatalok zenélő fiatalokká váljanak

A Hangszert a kézbe programsorozat a Cseh Tamás Program keretében valósul meg, célja, hogy a fiatalok zenélő fiatalokká váljanak

 

A Hangszert a kézbe programsorozat legfontosabb eleme egy több száz négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás és hangszersimogató. Itt szakemberek közreműködésével vehetik kézbe és próbálhatják ki az érdeklődők a több mint száz hangszert és hangtechnikai berendezést. Külön standon ismerkedhetnek meg gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel, ének- és elektronikuszenei tartozékokkal, valamint ministúdiókkal. A programsorozat záró állomása Budapesten lesz június 21. és 24. között.

 

/T.D.