Kecskeméten rendezett konferenciát a Nemzeti Művelődési Intézet

Kecskeméten a Lechner Ödön tervei alapján épült városháza patinás dísztermében találkoztak Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye közművelődési szakemberei és civil szervezetei a „Szakmai megújulás a Nemzeti Művelődési Intézettel – új irányok és tartalmak a közösségi művelődésben” címmel útjára indított szakmai rendezvénysorozat 8. eseményén.

A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett eseményén az előadások többsége a közösségi gondolkodás, gazdálkodás, a természet, az ember harmóniájára, a környezet- és közösségtudatos szemlélet jelentőségére és a helyi értékekkel való gazdálkodásra hívta fel a figyelmet.

Závogyán Magdolna főigazgató

 

A kecskeméti konferencián Závogyán Magdolna főigazgató asszony

 


Závogyán Magdolna főigazgató asszony a konferencián a Nemzeti Művelődési Intézet átalakítását meghatározó „változás projekt” főbb lépéseit ismertette, melynek, mint kiemelte egy hatékony, takarékos, dinamikus munkaszervezet felállítása és egy iránymutató módszertani szakmai háttérintézmény kialakítása volt a célja.  Az Intézet átalakításával kapcsolatban elmondta, a struktúrát és pénzügyi kondíciókat érintő változások mellett elindult a szakmai tartalmi átalakítás is. Závogyán Magdolna a kulturális közfoglalkoztatási program tervezett ütemezéséről, jelentőségéről, a helyi értéktárak feltérképezésének előkészítéséről és a hungarikum klubok elindításáról is tájékoztatta a megjelenteket.

Forrás: mmikl.hu

-tk-