Kezdődik a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korszerűsítése

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora bejelentette, hogy több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból, a Modern Városok Program keretében megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése.

Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott, hogy a kecskeméti intézetben a fejlesztés eredményeként lehetőség nyílik a hallgatók létszámának növelésére is a nemzetközi elvárásoknak megfelelő színvonalú oktatási körülmények biztosítása mellett. A beruházás három kecskeméti ingatlant érint: a Zeneakadémia vagyonkezelésében lévő Katona József téri műemlék kolostorépületet, a Kodály Intézet és a Kada Elek szakközépiskola által közösen használt, az 1980-as években átadott épület bővítését, valamint a szomszédos Kada Elek középiskola épületét.

 

Kezdődik a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korszerűsítése

Több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból megkezdődik a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése

 

A tervek szerint a beruházás első ütemében egyebek mellett a műemlékvédelem alatt álló kolostorépület teljes korszerűsítése, az oktatási és kutatási funkciók bővítése, fejlesztése zajlik majd. Ezt követően a korábbi szakközépiskolai ingatlanon egy új épület megépítése mellett a hozzá kapcsolódó épületszárny teljes felújítása és az épületek által körülhatárolt Kodály-kert kivitelezése valósul meg egy 250-300 fő befogadására alkalmas hangversenyteremmel. Ott kap majd helyet a 100 hallgató szállására alkalmas új kollégium, valamint bővül a könyvtár és az archívum raktárterülete is. 

 

MTI/T.D.