Középkori és újkori leleteket találtak Kecskeméten

Kora újkorból származó állatcsontokat, kerámiaedény-töredékeket és fémtárgyakat, valamint Mária Terézia-korabeli krajcárt is találtak a régészek egy Kecskemét belvárosában zajló megelőző feltáráson.

Kolonics Bence ásatásvezető régész, Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a nagyjából 400 négyzetméteres területen, ahol társasház és mélygarázs épül majd, december közepe óta dolgoznak. A régész szerint a Kecskemét középkori, kora újkori városmagjának északi részén található terület a 18. században már biztosan betelepült volt és a mai telekosztás is a 18. századi formáját mutatja kisebb változásokkal. 

 

Középkori és újkori leleteket találtak Kecskeméten

Mária Terézia-korabeli csontnyelű vaskést is találtak

 

A feltárás során előkerült, konyhai hulladékként értelmezhető állatcsontok, kerámiaedény-töredékek és fémtárgyak a 17-19. század közé tehetőek. A leletanyagban megtalálható még egyebek mellett egy 1762-es Mária Terézia-korabeli krajcár, illetve egy csontnyelű vaskés, amelyek szintén értékes, a helytörténet szempontjából fontos információkat őriznek - tette hozzá Kolonics Bence. A munka során egy többosztatú lakóépület alapfala is előbukkant három falszakasszal. Bontása során egy bélyeges tégla is előkerült, ami a 18-19. századra tehető. Feltárása szintén nagy jelentőséggel bír, hiszen Kecskemét belvárosában nem sok alkalommal volt példa az épített örökség elemeinek régészeti módszerekkel történő megfigyelésére. A munkák hamarosan egy mélyebb szint feltárásával folytatódnak.