Mercedes kecskeméti oktatási központjában 22 ezer hallgató végez idén

Kecskeméten, a Mercedes-Benz oktatási központjában a  duális szakképzésről tartottak sajtótájékoztatót és azt is bejelentették, hogy idén mintegy 22 ezer hallgató végez az érintett intézményben.


A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója, Komáromi Róbert Kecskeméten elmondta: mintegy 100 ezer diák vesz részt a szakmunkásképzésben Magyarországon, akik közül 50 ezren a német mintára bevezetett duális szakképzésben tanulnak.
\"Mercedes-Benz,
A Mercedes-Benz oktatási és képzési igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről. Az egyik legnagyobb erény, hogy a szakmunkásvizsgát követően minden tanuló álláslehetőséget kap a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban.

Parragh László, a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara elnöke hangoztatta: a kamarák már régóta szorgalmazták a duális szakképzés bevezetését a gazdaság versenyképességének javítása érdekében.



MTI/MCOnet