Nagyobb telephelyre költözött a kecskeméti Magyar Posta

A Magyar Posta kecskeméti logisztikai üzeme és a garázsa a korábbinál mintegy ötször nagyobb bérelt telephelyre költözött, továbbá a vállalat országszerte 21 ezer négyzetméterrel bővítette a csomagfeldolgozó telephelyeit.

Gerencsér Szilárd, a Magyar Posta Zrt. operációs vezérigazgató-helyettese a kecskeméti telephelyet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Posta  készül az év végi csúcsforgalomra. A folyamatosan növekvő e-kereskedelem egyre inkább szükségessé tette a posta csomagfeldolgozási hálózatának bővítését, így idén ősszel a vállalat egy  budapesti, több mint 7 ezer négyzetméteres új logisztikai ingatlant vett használatba, amely a budaörsi Országos Logisztikai Központ tevékenységét egészíti ki. 

 

Nagyobb telephelyre költözött a kecskeméti Magyar Posta

A 150. éves Magyar Posta és Kecskemét robbanásszerű fejlődési egy időre tehető

 

A Magyar Posta létszámnöveléssel is készül a megnövekedett csomagforgalomra, 800-zal többen dolgoznak a vállalatnál, mint tavaly év végén. Növelték csomagautomaták rekeszeinek számát is, 3800-ról több mint 4200-ra, és 12 városban ideiglenes csomagátvevő helyeket, ünnepi csomagpontokat létesítenek, ahol a hét minden napján reggeltől estig átvehetők a csomagok. Salacz László, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Kecskemét robbanásszerű fejlődése és a Magyar Posta kialakulása egy időre tehető, hiszen a vállalat idén ünnepelte önállóvá válásának 150. évfordulóját. 

 

MTI/T.D.