Vicc: gondolta, levizsgázik a testvére helyett a kecskeméti férfi

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt vádemelést javasoltak egy testvérpár ellen Kecskeméten. Egyikük ugyanis a másikuk helyett akarta letenni a motoros vizsgát.

Vádemelést javasolt egy testvérpár ellen A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt. Egy férfi ugyanis le akart vizsgázni az öccse helyett motorkerékpár-vezetésből – tudatta a police.hu.

A 44 esztendős férfi május 3-án jelentkezett közlekedési alapismeretek vizsgára, hogy motoros jogosítványt szerezzen. Mielőtt azonban kitöltötte volna az írásbeli tesztet, kiderült, hogy testvére helyett akart vizsgázni, az ő igazolványát mutatta be – írta a police.hu.

Közokirat-hamisítás bűntette kísérletének gyanúja miatt kihallgatták a férfit, de az eset miatt az öccse korábbi KRESZ-vizsgáit is megvizsgálták a vármegyei gazdaságvédelmi osztály szakemberei, de bizonyítható nem volt, hogy a testvére helyettesítette ezen eseteknél is.

A hatóságok lefoglalták az érintett vezetői engedélyt, a 39 éves, fiatalabb férfit pedig kihallgatták többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. A testvérpár szabadlábon védekezhet – írta meg a police.hu.

B.A.