Felsőlajoson létesített gyárat a Márka

A Márka Üdítőgyártó Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson 500 millió forint európai uniós támogatással. 

Az üzemavatón Vitály Eszter, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár elmondta, hogy a Márka Üdítőgyártó Kft. beruházása kiválóan jelképezi, hogy a kormány jól határozta meg fejlesztéspolitikai irányait. Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalkozás újkori történelme 2010-ben tíz termékkel indult el, ma már azonban ötvenféle italt gyártanak. Hangsúlyozta, hogy az új termékek adják az értékesítésük negyven százalékát, további céljuk pedig, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiség 100 millió literre növekedjen. 

 

A Márka Üdítőgyártó Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson 

A Márka Üdítőgyártó Kft. mintegy 3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson

 

A felsőlajosi üzem 10 ezer négyzetméteres, amelyben két természetes ásványvízkút is működik és a gyártás mellett raktározási lehetőséget is kialakítottak. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot és a csomagolást is. A fejlesztéssel a gyártást, a kapacitást is bővítették, így ötven új munkahelyet hoztak létre a megyében. Salacz László (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, napjainkban Bács-Kiskun megye az ország egyik legenergikusabban fejlődő régiójává vált.



MTI/T.D.