Felújítják a kecskeméti volt Rudolf-laktanyát

A kecskeméti önkormányzat 1,6 milliárd forintot nyert pályázaton a laktanya felújítására, emellett két új pályázatot is benyújtottak főként turisztikai fejlesztésekre.

A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert 1,6 milliárd forintból környezetrendezést, közműfejlesztést valósítanak meg, emellett három utat, sétányokat, gyalogos és kerékpárutat építenek, kialakítják a közvilágítást és megújítják a zöldfelületeket. Az intézmény oktatási, kulturális, innovációs és turisztikai létesítmény lesz. A két beadott pályázat közül az egyik a laktanya egy istállójának felújítását célozza, 590 millió forintból kereskedelmi és szolgáltató teret építenének ki, valamint csapadékcsatornát, felszín alatti víztározó medencét és csapadékvíz öntöző rendszert.

 

 

Rudolf-laktanya - forrás: baol.hu, kép: Bús Csaba

 

 

Továbbá az önkormányzati 1,45 milliárd forintra nyújtott be pályázatot, a forrásból rendezvényhelyszínt, interaktív látogatóközpontot, vendéglátóipari egységeket, szociális helységeket alakítanának ki. A beruházás a turizmus fellendítését szolgálná, mivel a Kecskemétre látogató turisták egyre kevesebb időt töltenek a városban. Ha a város megnyeri a pályázatokat, akkor 2019 nyaráig tervezik befejezni a fejlesztéseket.

 

/T.D.