Megkezdődött a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság

Szerdán este, látványos műsorral nyílt meg a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokság Kecskeméten, a Széktói Stadionban.
"A díszbe öltöztetett stadionban csaknem tízezer néző előtt ejtőernyősök hozták be a résztvevő nemzetek lobogóját, majd látványos lovas- és fogatbemutatók után a magyar négyesfogathajtás korábbi világbajnokai, Fülöp Sándor, Juhász László és Muity Ferenc hozták be a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) hivatalos küldötteit." (bacs-kiskun.hu)

"Először a honfoglalás korát megidéző harcosok és dobosok érkeztek, és lovasíjász-bemutatót láttunk, majd görög és római harci kocsik robogtak körbe a Széktói Stadionban. Jóval szelídebb formája volt a lovak ereje felhasználásának a szekerezés és kocsizás – a máig élő hagyományt alig egy-két emberöltőre visszatekintve idézték fel a fogatok.Ugyancsak nagy sikert aratott a bugac-pusztai csikósok és a pusztaötösök bemutatója – és a hangulat fokozása után került sor a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságon részt vevő fogatok, versenyzők, és lovaik zászlót vivő huszárokkal felvezetett ünnepélyes bevonulására. "(kecskemet.hu)

A megnyitón köszöntőt mondott többek között Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, majd Richard Nicol az FEI alalnöke  hivatalosan is megnyitotta a XIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságot.

"A 70 induló fogat közül 42 nevezett be a fogatok seregszemléjére, amely a ’70-es években még a verseny részét képezte, mára azonban kikerült a hivatalos versenyprogramból. A kilenc magyar versenyző közül csak egy, Galambos Sándor indult el a megmérettetésen, a többi hazai hajtó inkább úgy döntött, rápihen a főműsorszámra." (kecskemetitv.hu)

Forrás: kecskemet.hu(Komlós József Jr.), kecskemetitv.hu, bacs-kiskun.hu


-kt-
Rendezvény Online - www.rendezvenyinfo.com
Szóljon hozzá a fórumon!