A megye tehetséges diákjait jutalmazták

A Megyeháza tanácstermében fogadták a megye tehetséges di­ákjait és felkészítő tanáraikat, hogy mielőtt kitör a nyári vaká­ció, megköszönjék a kitartó mun­kát. Több száz fiatalt és pedagó­gust üdvözölt Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyű­lés alelnöke, aki köszöntőjében azt mondta: ma azok vannak itt akikre büszkék vagyunk és akik büszkék is egyben, hiszen a tanít­ványok sikere minősíti a tanárok munkáját.



Fiatal művészpalánta

Az alelnök mellett Lé­nárd Gábor a Hunniareg Peda­gógiai Intézetének főigazgatója és Szabóné Csábrády Anikó az in­tézet megyei irodájának vezetője, valamint Rideg László a megyei közgyűlés oktatási bizottságának elnöke is elégedetten hallgatták Kulcsár Erikát a Hunniareg ta­nulmányi versenyfelelősét aki felsorolta a jutalmazottakat, egyben megköszönte az iskolák közreműködését és a verseny bonyolításában A megye számos településének intézményeiből érkeztek elismerésre érdemes di­ákok. Kecskemét, Tiszakécske, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Lajosmizse, Baja, Mélykút, Tabdi, Kiskőrös, Kunszentmiklós, Ka­locsa, Tass, Bácsalmás, Gara, Harta képviseltette magát a szép eseményen, ahol az ünnepi műsor szereplői is a jeles fiatalok közül kerültek ki. Petőfi Sándor válo­gatott verseskötetét és emléklapot vehettek át azok, akik az év során tanulmányi versenyek győztesei, díjazottjai voltak.



Gebei Kitti, Hári Viktória, Reiter
Anna, Nagy Diána és Varga Zsolt


Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu