A Mercedes megkezdi kecskeméti beruházását
A híresztelésekkel ellentétben az eredeti tervek szerint halad a Daimler AG (Mercedes) beruházása
Kecskeméten. Erről Temerini Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Területfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke számolt be lapunknak a legutóbbi bizottsági ülésüket követően.

Temerini Ferenc A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Területfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottságának elnöke
A találkozóra meghívták Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét MJV alpolgármesterét, aki képviseli a várost a beruházás során, így több hasznos információval is szolgált. Az utóbbi napokban gyakran lehetett hallani és olvasni, hogy a válság miatt esetlegesen megtorpant a Mercedes beruházás, és közel sem biztos, hogy megvalósul a 800 millió eurós projekt. Ennek azonban az ellenkezője igaz: a német partner már megvásárolta a 440 hektáros területet. Az előkészítő munkálatok javában folynak. A német partner tárgyalásokat folytat a Kecskeméti Főiskolával,tanulmányozza a tananyagát, hiszen egyik képzési bázisa lesz az intézmény. A Németországbólérkező dolgozók gyermekei pedig a bajai „Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja”német tannyelvű gimnázium most alakuló kecskeméti tagozatán tanulhatnak majd olyan tematika szerint, hogy hazájukba visszatérve zökkenőmentesen folytathassák tanulmányaikat. Felmerült lehetőségként, hogy a világmárkát gyártó cég esetlegesen majd oktatási és sportcentrumot épít, sőt még az is, hogy saját energiaközpontot is létrehoznak, hiszen magukkal szemben támasztott elvárás, hogy 20 százalékban megújuló energiát használnak a gyár működtetéséhez. A Mercedes gyár 2500 új munkahelyet jelenthet majd Kecskemétnek és 100 km-es vonzáskörzetének, valamint újabb 2000 munkahelyre számítanak a beszállítói kör kiépülésével. A motorgyártáson kívül minden munkafolyamat a kecskeméti gyárban történik, tehát lakatosok, autószerelők, fényezők és számos egyéb szakember jelentkezésére számítanak, és a legtöbb munkaerőt az elektrotechnikában alkalmazzák majd. A www. mercedes-benz.hu (Mercedes gyár Kecskeméten) honlapon már most érdemes jelentkezni annak, aki úgy érzi, szeretne a Mercedes csapatban dolgozni. Egyelőremunkakör megjelölése nélkül kell kitölteni az adatlapot, amit postai úton is el lehet juttatni az ott megadott címre . Ugyanígy várják a beszállítók jelentkezését is, akik szigorú szűrőn mennek át a szerződéskötés előtt.

Két év múlva indulhat a gyártás
2011-ben indul a gyártás, először csak a hagyományos „A” osztályban, majd 2012-től két új osztálylyal bővül a Mercedes repertoár.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online
Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu