A pedagógusokat köszöntötték Baján

A megyei intézmények pedagógu­sait köszöntötte Rausch Sándor a megyei közgyűlés alelnöke. A Bács-Kiskun Megyei Önkormány­zat Bajai Közoktatási Intézménye adott otthont a rendezvénynek. Az ünnepi műsorban az iskola diák­jai működtek közre és nagy sikert aratott a pedagógusok énekkara is. Az alelnök köszöntőjében töb­bek között azt mondta: „Súlyos adósságot törlesztünk ezekben a napokban, amikor a pedagóguso­kat köszöntjük. A nemzet lámpá­sai sajnos ma nem kapják meg a nekik járó figyelmet, nem kapják meg a társadalomtól sem az anyagi sem az erkölcsi elismerést, ami a hétköznapok nehéz munkája után megilletné őket. Csak a jól képzett fiatalság lehet a jövő záloga, ebben pedig a pedagógus társadalom fe­lelőssége vitathatatlan. Nem csak a megyei intézményeinek szakem­berei előtt tisztelgünk a mai napon, hanem minden pedagógusnak kö­szönjük az áldozatos munkáját, aki gyermekeink jövőjét egyengeti."
Többen vehettek át megyei szintű elismerést, így igazgató főtanácso­si címmel ismerték el Radicsné Szerencsés Teréz (Kiskőrös) és Molnár Nándor (Kiskunhalas) intézmény igazgatók szakmai munkáját.



Radicsné Szerencsés Teréz



Kitüntetett pedagógusok

Egy-egy laptopot kapott ajándék­ba Antóniné Vargyas Andrea, Egyed-Izsákné Szabó Kata­lin, Halenkár Margit, Hegyi Mihályné, Horváth Mária, Káz­mér Lászlóné, Kiss Adél Ibolya, Rácz Szabó Mária, Schaffer István, Siklósi Péter, Stefánovits Péterné és Tóth Zoltánné. A kiskőrösi megyei intézmény pedagógusa Nagy István Teleki Blanka Díj-at vehetett át az oktatá­si minisztertől Budapesten.

Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu