Átadták a 12. közösségi házat.

Bács-Kiskun megyében az tizenkettedik Könyvtár, Információs és Közösségi Hely átadására került sor Bócsán. Font Sándor a megyei közgyűlés alelnöke, Ramháb Mária, a Kecskeméti Katona József Könyvtár igazgatója, Domonyi László, a Kiskőrösi Többcélú Kistérség Társulás elnöke és Gál László, Bócsa polgármestere együtt vágták át a nemzeti színű  szalagot, ezzel is jelezve, hogy csak összefogáson alapulhat minden fejlődés.






Az újjávarázsolt intézményben kényelmes bútorok, új szőnyegek, babasarok, átlátható polcrendszerek, internet kapcsolattal ellátott számítógépek várják a művelődni és kikapcsolódni vágyókat a kistelepülések közösségi házaiban. A programot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Közkincs Program és a Katona József Megyei Könyvtár karolta fel.


Megyében a 12. közösségi helyét nyitották meg

Ramháb Mária, a projekt szakmai irányítójaként köszönetet mondott a kiskőrösi kistérség polgármestereinek, képviselőinek, amiért meglátták, milyen fontos, hogy a legtávolabbi falvakba is eljusson a nagyvárosokban természetes szolgáltatás. A községek pozitív hozzáállását, együttműködő támogatását ugyanis nem lehet nélkülözni egyetlen beruházási, fejlesztési programnál sem.



Kényelmes az új közösségi ház


Bács Megyeháza


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online