Defibrillátor a Szilády RFC-nek

Az életmentő berendezés átvételét használati oktatással kötötte egybe a Szilády RFC vezetése március 8-án délelőtt, a Kiskunhalasi Városi Sportpályán. Bödecs Pál, a Kiskunhalasi Református Egyházközség elnök-lelkésze, a klub alelnöke vette át és adta használatba a 800 ezer forint értékű defibrillátort. Az eszközt önerőből és támogatói forrásból vásárolta meg a Szilády RFC, amely árából a forgalmazó is jelentős kedvezményt biztosított. Az újraélesztő berendezés a sportpálya épületének közlekedő részében, egy jól látható faliszekrényben kapott helyet, ahová Lekrinszki Tivadar sportelőadó helyezte el.