Digitális jövő ajándékba.

Internet elérhetőséget, digitális csatornákat kaptak ajándékba három gyermekotthon lakói. Több jóérzésű és egymástól független, tenni akaró ember összefogása révén és a Kecskeméti Rotary Klub támogatásának köszönhetően jutottak a nem mindennapi ajándékhoz.



gyermekotthon lakói örülnek az új számítógépnek
Természetesen számítógépeket és egy televíziót is kaptak a nebulók. Bányai Gábor ötletét mindenki szívesen fogadta és az összefogással nagy örömet szereztek a gyerekeknek. A kecskeméti Hírös-Net Kft. megvalósította a gyerekek álmát. A kivitelezést az Opticon Kft. végezte, aki jó kapcsolatot ápol az önkormányzatokkal. Amint azt Körmöczi Béla igazgató elmondta a több éves üzleti partnerség, virágzó együttműködésséért. Az ország 104 településével állnak munkakapcsolatban, ezzel folya-matosan segítve az önkormányzatok életét.
- Úgy gondolom, hogy az önkormányzati problémákkal szemben nekünk is érzékenynek kell lenni és miután a karitatív tevékenység nem áll távol tőlünk, így nem volt kérdés számomra, hogy az ügy mellé állunk - mondta az igazgató, akinek annyi kikötése volt, hogy a gyerekek fizikailag segítsenek a hálózat kiépítésének befejező fázisaiban, hogy érezzék a kapott ajándék valóban őket illeti.
Így az otthon srácai nagy lelkesedéssel fúrták-faragták a polcok helyét és azóta már végtelen kirándulásokat tesznek a világhálón.

Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum


Bács-Kiskun megye Online