Felfénylő szavak varázsa - sérülten is lelki gazdagságban.

Tizenkettedik alkalommal adott otthon a „Felfénylő szavak" országos szavalóversenynek Kiskőrös. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiskőrösi speciális iskolájának hagyományos rendezvénye a március idusához kötődő esemény.


Felfénylő Szavak
Fogyatékkal élő, a tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek jönnek az ország minden tájáról, sőt határon túlról is a nemes megmérettetésre. Olyan gyermekek, akiknek az élet nem tette lehetővé, hogy minden területen úgy teljesítsenek, mint a többség. Viszont olyan lelki gazdagsággal pótolta ezt a hiányosságot, amitől bármilyen furcsán hangzik is, csak az ő szemük tud annyira ragyogni előadás közben. Radicsné Szerencsés Teréz igazgató köszöntője után Font Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg a programot, aki gondolataiban arra az értékre utalt, amit ezek a gyermekek képesek teremteni hatalmas erőfeszítéssel. A politikus elismeréssel szólt a pedagógusok munkájáról is. Domonyi László polgármester nyitotta meg a kétnapos találkozót, melyről ezúttal sem hiányzott a Petőfi Szülőház előtti ünnepség, és az ideérkező intézményeknek köszönhetően a szalagarzenál az idén is gazdagodott a kopjafákon.

Bács Megyeháza



Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu