Felújították a Petőfi Múzeumot Szalkszentmártonban.

Az ország egyik legszebb Petőfi emlékhelye a szalkszentmártoni Petőfi Múzeum. Ez a klasszicista stílusú vidéki fogadó, mészárszék, párját ritkító örökségünk, mely a megyei önkormányzatnak és a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének köszönhetően új tartalmat kap 2010. március 15-től.



Petőfi Múzeum
Laczkó János a megyei múzeumi szervezet igazgatója a szalki múzeumban történt és várható változásokról számolt be. Mindenekelőtt ki kell emelni Majsai Károly érdemét, aki a hatvanas években megszerezte az épületet múzeumi célra - mondja. - Műemléki felújítása után 1972-ben itt rendezték be hazánk legnagyobb Petőfi-emlékházát. Akkor lett újra visszaállítva a régi konyha, a fogadó, az ivó rész, korabeli bútorokkal. A kiállítás azonban elöregszik idővel és vizesblokkot sem építettek, annyira igyekeztek megőrizni az épület eredeti formáját és tartalmát.



Kasszicista stílusú vidéki fogadó

A korszerűsítés azonban már nem kerülhető el, hiszen nekünk az a célunk, hogy minél többen látogassák, ismerjék meg ezt a csodálatos hagyatékot. Többször is próbálkoztunk pályázatokkal pénzforráshoz jutni, de sikertelennek bizonyultak a törekvéseink. Így hatalmas lépés volt a
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat részéről a múzeum felújításának vállalása. A múzeumi szervezet elkészíttette a terveket, a megye pedig a 10 millió forintos kivitelezés költségeit biztosította. A tetőtérben raktárhelyiséget alakítottunk ki, ahova felkerülnek a földszinti értékek, vizesblokk készült, valamint a fűtést is korszerűsíteni tudtuk ebből az összegből. Természetesen mindent megőrzünk, amitől ez a ház Petőfi múzeum, amitől szalkszentmártoni.

Az épület része a magyarországi tájházaknak is, így a tájház program keretében, a Petőfi Múzeum segítségével az állandó kiállítást is teljesen felújítjuk. Egy húsz éves kiállítást cserélünk le a 21. századnak megfelelőre, hogy érdekes és élvezhető legyen a mai gyerekek számára is. Audiovizuális eszközökkel, gyerekfoglalkozásokkal bővített kiállítás várja majd a látogatókat jövő év március 15-tol. A kiállítási tartalmi összeállítására Kispálné dr. Lucza Ilonát, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Irodalmi Múzeum igazgatóját kértük fel. Bízom abban, hogy a Petőfi kultusz eddig is erős bázisa még inkább jelentőséget kap országszerte és az eddigi öt-hatezer évi látogatószám csak növekedni fog.

Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu