Játszótéravatás Kiskunhalason

Örömünnep helyszíne volt tegnap délelőtt Kiskunhalason a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közoktatási Intézménye, ahol játszóteret avattak.

– A halasi farmergyár Levi's CIT csoportja 2000 dollárral támogatta a játéktér kialakítását, melyet pályázaton nyert el az iskola Speciális Neveléssel az Esélyekért Alapítványa – tudtuk meg Szalainé Kupferschmidt Éva igazgatól. A nyertes pályázat elkészítésében Egyed Izsákné Szabó Katalinnak, az alapítvány elnökének voltak elévülhetetlen érdemei, a játszótér megvalósításában pedig nagyon sokan segítettek, így  „hivatalosan” birtokba vehették a csúszdákat, hintákat, mászókákat a gyerekek, akik rövid műsorral köszönték meg a játszótér elkészültét.



Az avatóünnepségen köszöntötték az iskola legjobb sportolóit is, akik az országos „Kapkodd a lábad” versenyen a második helyen végeztek. Az ifjú versenyzők mindegyike igazgatói dicséretet és egy labdát kapott ajándékba.

(forrás: baon.hu)