Közönség találkozó

KÖZÖNSÉG TALÁLKOZÓ az ISTVÁN, A KIRÁLY szereplőivel, A TÁRSULAT győzteseivel 2009. április 20-án, hétfőn, 17 órakor a kecskeméti Katona József Színházban.
2008-ban a Magyar Televízió szereposztó, tehetségkutató műsora, A Társulat válogatta ki ismeretlen és már sikeres művészek közül a Szörényi- Bródy szerzőpáros rockoperájának, az István, a királynak főszereplőit a 25 éves jubileumi előadásra.

A mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet, Szent István és legnagyobb ellenfele, Koppány vezér közötti hatalmi csatározást dolgozza fel.

A Katona József Színház nézőtere

A Katona József Színház nézőtere



Az előadás és a megjelent dupla CD sikere ma is töretlen.

A közönségtalálkozón találkozhatnak A Társulat győzteseivel - Feke Pál, Vadkerti Imre, Éder Enikő, Simon Boglárka, Herczeg Flóra, Tóth Attila, Fejes Szandra, Varga Lajos -, kérdéseket tehetnek fel, és kedvcsinálóként elhangzik néhány dal is a műből.

 

A találkozóra díjtalan jegyek a Szervezési-és jegyirodán igényelhetők.

 


Az óriási érdeklődésre való tekintettel két előadásban látható, 2009. május 29-én és 30-án, este 7 órakor az ISTVÁN, A KIRÁLY a kecskeméti Katona József Színházban.

 

 

Az előadásra belépőjegyek már válthatók.

 

(Forrás: Katona József Színház)

 

Bács-Kiskun megye Online


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum