Megújult a kiskunhalasi Thorma János Múzeum tetőtere
Tárlatmegnyitóval egybekötött tetőtér-avatás zajlott március 12-én Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban. A „Zöld butella az én nevem" - Válogatás a Thorma János Múzeum butella és kulacs gyűjteményéből című néprajzi kiállítást Bács-Kiskun megye elnöke, Bányai Gábor ajánlotta a nagyérdeműnek.
A kiskunhalasi múzeum tetőterének beépítése két ütemben valósult meg, ennek összértéke mintegy 32 millió forint. Ez a jelentős beruház egy restaurátor műhelyt, egy feldolgozó helységet, egy irodát, négy raktárhelyiséget, két padlásteret és vizes helyiséget jelent. Az építkezés első üteme 2007. november és 2008. februárja között valósult meg, ennek során 57 m2 épült be. A második ütem 2008. novemberétől 2009. márciusáig tartott, ekkor 131 m2 készült el.
Az építkezés beruházója a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, kivitelezője a kiskunhalasi Modinvest Kft. volt. A mindennapi szakmai munka fontos része a műtárgyak nyilvántartása, restaurálása, kutathatósága. A mostani építkezés a háttérben folyó múzeumi munka körülményeinek fejlesztését tette lehetővé.
Az intézmény színvonalas munkájához nélkülözhetetlen, hogy a múzeumépületében, a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalon legyenek tárolhatóak gyűjteményének finomabb darabjai (textil, csipke, könyv, apróbb néprajzi tárgyak) - a raktárhelyiségek kialakítása épp ezt szolgálta, mert a Thorma János Múzeumnak szüksége volt korszerű raktárra, ezt a gyűjtemény mérete és jelenlegi elhelyezése indokolta, hiszen részben a városban máshol, részben a városon kívül voltak eddig raktározási lehetőségek, ezen javított a tetőtérbe épített új raktár. Az új beruházásnak költségcsökkentő szerepe is van, mivel a külső raktárba kevesebbszer kell kiutazni. "A múzeum alapvető feladata a jövő nemzedékek számára is megőrizni a muzeális tárgyakat és értékeket, ehhez raktárfejlesztésre alapvető szükség volt. A kiskunhalasi kistérség kulturális örökségének megőrzésében jelentős fejlesztést valósítottunk meg" - összegzett az intézmény igazgatója.
(Forrás: bacskiskun.hu)