Nemzetközi Polgári Védelmi Nap a Megyeházán

2009. február 27-én Nemzetközi Polgári Védelmi Napot tartottak a kecskeméti Megyeházán, ahol átadták a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elismeréseit.

Pénteken a megyei védelmi bizottság, a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok parancsnokai, a megyei polgári védelmi szövetségek tagjainak részvételével ünnepelték a Polgári Védelem Világnapját. Az ünnepséget követően kitüntetésben részesült: Gödön Sándor, Dezső Mihály, Nagy Lajos, Szaszkó János, Fazekasné Fazekas Mária, Hábermayer Tamás, Vértesi Vilmosné, Mala Dénesné, Radics Attiláné, Kolonuszné Torgyik Erika, Tóth Teréz, Grósz J. Attila, Tomonicska Ferenc, Bartus Nóra, Simon Béláné, Lakatos Tamás, Maglódi István, Szabó Antal, Horváth Béla, Farkas László, Kovács Katalin, Petrovics Erika, Schrempf Konrád, Király Ilona, Hegedűs László, Nagyferenci László, Zátonyi Sándor, Fábián István, Dr. Linder lászló, Csermák István, Vida Sándor.

 

Az elismeréseket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nevében Farkas Sándor tű. alezredes mb. megyei igazgató-helyettese, illetve a a BKM-i PV Szövetség tiszteletbeli elnöke, dr. Ferenczi István adta át.

 

[Forrás: bacskiskun.hu]

 

Bács-Kiskun megye Online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum