Régészeti Paradicsom az M9 nyomvonalán
Régészeti paradicsomra leltek a Bács-Kiskun Megyei Múzeum munkatársai az M9-es autóút nyomvonalában Dusnok és Nemesnádudvar között. A tíz lelőhely közül nyolc közvetlenül a tervezett nyomvonalba esik, ebből egy Dusnokon a többi Nádudvaron található, tudtuk meg Somogyvári Ágnestől, a megyei múzeum régészeti osztályának vezetőjétől.

Leletek feltárása

Leletek feltárása
A szakember részletesen beszámolt az ásatások jelenlegi fázisáról és beszélt a gazdag leletanyagról is. - A dusnoki terület mintegy 36 ezer négyzetméteren őrzi egy IV-V. századi szarmata település nyomaitmondja. - Körárkos sírok is kerültek elő gazdag tárgyi hagyatékkal. Nemesnádudvaron kisebb lelőhelyeket tártunk fel az őskortól az Árpád-korig. Találtunk bronzkori maradványokat, szarmata, illetve avar település maradványait. Jelenleg is folyik egy bronzkori település feltárása. Az ásatások végére legalább 60 ezer négyzetmétert hagyunk maguk mögött. A munkálatokat már tavaly novemberben megkezdtük, de a kisajátítási nehézségek miatt lassan haladtunk a kutatással.
Tárolóedények, csonteszközök, szép bronz ékszerek kerültek elő, a sírokban talált leletekből az egykori viseletet is rekonstruálni lehet. Számunkra is érdekesség volt, hogy szarmata telepen gödörbe ásott nagy tárolóedényekre bukkantunk, melyek szinte sértetlenül vészeltek át több mint ezer évet. Különlegességük, hogy eddig ebből az időszakból nem ismertük ezt az őskorra jellemző tárolási módot.

Szarmata kori kutya csontváza
Szeretnénk mindent megmenteni az utókornak - mondta Somogyvári Ágnes, a feltárások egyik irányítója. Mellette Mészáros Mónika és Székely György vezetik az ásatásokat és bekapcsolódott azokba rövid időre régész is. A feltárást végző csapat feszített tempóban dolgozik, hiszen októberben a kivitelezést végző cég indítaná a földmunkákat. Az M9-es Bács-Kiskun megyei szakasza az 51-es és az 54-es út között 12,3 kilométer hosszú és 7,4 milliárd forintba kerül. Ha elkészül, a Szombathely, Nagykanizsa, Kaposvár, Dombóvár, Szekszárd útvonalon jut el a Dunáig, majd a Duna-Tisza közén átvezetve Szegedtől északra, Szatymaz térségében torkollik bele az M5-ösbe. Az útból eddig két szakasz készült el, a kaposvári elkerülő út, valamint a 6-os és az 51-es főutat összekötő útszakasz, benne a szekszárdi Duna-híddal. Az 51-estől keletre vezető új 12,3 kilométert, amely Érsekhalma északi határánál csatlakozik az 54-es úthoz, 2010 végéig kell elkészíteni, onnan a következő 23 kilométeres szakasz Balotaszállásig, az 53-as főútig vezet majd.
Bács Megyeháza