Segítő Gyertyaláng
Advent negyedik vasárnapján, egész napos programmal, a megyeszékhely főterén került sor a Gyertyaláng jótékonysági rendezvényre, melynek keretében gyűjtést szerveztek a célból, hogy a legszegényebb gyermekek - és szüleik karácsonya, valamint a magányos, idős emberek ünnepe egy kicsit szebb lehessen.
A Gyertyaláng Jótékonysági rendezvény már vasárnap délben megkezdődött, és folyamatos műsorokkal, egészen késő estig tartott. Kecskeméti kulturális intézmények, művészeti együttesek, zenekarok, az ország más tájairól és a határon túlról érkező előadók - és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata mellett a város cégei és vállalkozásai is szolidárisak voltak az idén útjára indított kezdeményezéssel, melyből hagyományt szeretnének teremteni a szervezők.
A műsorokkal összekötött gyűjtés során - mely mellé odaállt a Raiffeisen Bank, a Bácsvíz Zrt, a Szépségsziget, a Malom Bevásárló központ, és a Kecskeméti Start Pont Üzlet is - közel 700.000 Forint értékű pénz- és tárgyadomány gyűlt össze. Az adományokból csomagokat állítanak össze, és ezeket december 24-én viszik el a Kecskeméten élő, rászoruló nagycsaládosok és magányos idős emberek részére.
[Forrás: kecskemet.hu]
MCOnet - Bács-Kiskun megye Online
