Tájékoztató a kiskunfélegyházi kistérség részvételéről az Utazás 2009. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon
A kiállítás négy napja alatt a Társulás megbízásából a kiskunfélegyházi Tourinform Iroda munkatársai nyújtottak információt a vendégeknek a standon. A rendezvényen két új kiadvánnyal jelentkezett a kiskunfélegyházi kistérség, mindkettő nagy sikert aratott. Az új kiadványok közül a Kiskunfélegyházi kistérség - Dél-Alföld című füzet a kistérség természeti és kulturális értékeit mutatja be, a másik kiadvány a Kunok I. Világtalálkozója elnevezésű regionális hagyományőrző és kulturális program előzetes ajánlója volt.

Önálló standdal képviseltette magát Bács-Kiskun az Utazás 2009 kiállításon
A standon lehetőséget kaptak a város és a kistérség szállásadói és vállalkozói saját kínálatuk bemutatására. Szóróanyagaik és idegenforgalmi szolgáltatásaikat bemutató kiadványaik iránt nagy volt az érdeklődés. A látogatók elmondása alapján megmutatkozott, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben egyre többen inkább belföldi úti célokat választanak. Ezekhez az úti célokhoz ajánlotta a kistérség a helyi szállásadók és vállalkozók programjait és szálláslehetőségeit. A látogatók elsősorban rendezvénynaptárt, településtérképeket, és 2009. évi programajánlókat kerestek. A kiállításon a kistérség népszerűsítette a www.homokhatsag.hu internetcímű Homokhátsági Falusi Turizmus Információs Portált is, mely ötletes könyvjelző formájában került kiajánlásra.
A szakmai rendezvényt több mint 60.000 látogató tekintette meg. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy nagy érdeklődés mutatkozott a kiskunfélegyházi kistérség turisztikai kínálata iránt, a Kiskunfélegyházi Kistérség Szolgáltató Intézmény, mint a Társulás munkaszervezete ezúton is köszöni minden partnerének a rendezvényen történő sikeres részvételt.
Kiskunfélegyháza, 2009. március 26.
Németh Péter
igazgató
