Trianon mindig élő seb marad

Egy ország azé, aki belakja, aki gyermekeket ad a hazának, műveli a földjét. Trianonról soha nem lehet múlt időben beszélni, Trianon min­dig élő seb marad. Nem csak a he­gyek miatt, nem csak az elszakított honfitársak miatt fáj, hanem mert úgy jártunk, mint a beteg, akinek le kellett vágni a lábát: soha nem nő az már vissza - mondta Bányai Gábor Kiskőrösön tartott emlékbe­szédében.



Koszorúzás kiskőrösön
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke arról a köteles­ségről beszélt, mellyel minden ma­gyar tartozik emlékezni a gyászos eseményekre. Az elnök utalt a 2004 december 5-i népszavazásra, mel­lyel új sebeket ejtettünk a határon túli magyarságon. Fájdalmas való­ságként említette, hogy a diákjaink nagy része nem járt még a Hargitán, a Gyimesben, nem ismeri Székelyföld csodáját. Pedig min­denkinek tudnia kell, hogy a trianoni béke a történelem egyik legkegyetlenebb és legigazságtalanabb békéje volt, melynek következményeként Magyarország területe 324 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, la­kossága pedig 18,2 millióról 7,6 mil­lióra csökkent és milliók rekedtek az átrajzolt határokon túlra. Lassan egy évszázada cipeljük ezt a terhet, ezt a nehéz és fájdalmas örökséget egyre inkább keresve elveszett végtagjain­kat, melyben páratlan kultúránk, a hagyományaink gyökereznek.

Bányai Gábor üzenetértékű gondo­latait követően a Petőfi Sándor gim­názium történelem munkaközössé­ge adott színvonalas műsort, majd elhelyezték az emlékezés virágait az országzászló talapzatánál.



Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online

Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:
Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz; www.mconet.hu