Tudósház épül Kecskeméten

Lerobbant laktanyaépületből építenek korszerű tudósházat a Kecskeméti Főiskola tanulói számára.
A főiskola a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatásával több fejlesztés mellett létre kívánja hozni a tudósházat, mely a kollégium melletti régi laktanya helyére építenek.
A jelenleg eléggé romos, régi épületet 1,2 milliárd forintból fogják újjá építeni és felszerelni a legmodernebb informatikai berendezésekkel. A tudósház nem csak a főiskolásoknak ad majd tanulási lehetőséget, helyet biztosít mindazoknak a fiataloknak is, akik érdeklődnek a tudományok iránt.

Tudósház Kecskeméten

A Kecskeméti Főiskola Tudósházának látványterve

Az oktató és kutató központban helyet biztosítanak majd a kutatások elvégzésére és az eredmények bemutatására is. Kutatói apartmanok, tudós klubok, kiállító termek, energia pont, olvasásklinika és médiacentrum kialakítása is a tervek között szerepel.
A tervek szerint a tudósház teljes átadása 2011. augusztus 20-án lesz. Addig is folynak a munkálatok, hogy a jelenlegi romos épületből egy gyönyörű és modern tudósházat alakítsanak ki mely emeli Bács-Kiskun megye népszerűségét a diákok körében.

-BT-

(Képek: kecskemet.hu)

Szólj hozzá a fórumon!