Újjáépül a gyermekotthon, Hajóson jövőre vehetik birtokba
Ünnepélyes keretek között indították a „Bentlakásos intézmények korszerűsítése" elnevezésű pályázati projektet Hajóson. A nyitórendezvényt tartottak a Haynald Gyermekotthon Sallai utca 40 szám alatti lakásotthonában. Jelen voltak az otthonok lakói, nevelőik, az intézmény igazgatója, a Bács-Kiskun MegyeiKözgyűlés Hivatalának vezetői ésmunkatársai, valamint a település prominens képviselői.

Felújításra várva

Felújításra várva
A fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat nevében dr.Felekyné Mohácsi Mária, a projekt készítéséért felelős, Területfejlesztési osztály vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd Szécsényi Sándor, a Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója röviden ismertette a gyermekvédelmi szakfeladat körébe tartozó tevékenységeket, valamint a gyermekotthonban
folyó szakmai munkát.

Projek indítása
Dr. Mócza György,, az Intézményirányítási főosztály vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a
pályázati projekttel kapcsolatos információkról. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2008. őszén három pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési tervben szereplő „Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program" keretében meghirdetett, bentlakásos intézmények korszerűsítése elnevezésű pályázatra. Mindhárom pályázat támogatást nyert, ezek egyike a megyei önkormányzat hajósi lakásotthonainak korszerűsítése. A beruházás teljes költsége 35,7 millió forint, melyből az elnyert támogatás 33,6 millió forint. Ebből a pénzből újítják fel az öt lakásotthont, amelyekben mintegy ötven fiatal él. A program megvalósítása során az ingatlanok többsége kívül-belül megújul, a házak új szigetelést, padlóburkolatot, új fűtési rendszert kapnak, lecserélik a nyílászárókat, szigetelik a homlokzatokat, felújítják a vizesblokkokat, és mindenhová beköltözik a világháló. A felújítások eredményeként a bentlakók lakókörnyezete egészségesebbé és korszerűbbé válik.

Dr. Mócza György főosztályvezető
A projekt része az infrastruktúra fejlesztésén túl, a bentlakó fiatalok és nevelőik mentálhigiénés fejlődésének segítése tréningekkel, valamint informatikai képzése és az ehhez
szükséges eszközök biztosítása. A megvalósítás tervezett időpontja 2009. december 31.
Bács Megyeháza