2010 a remény éve lesz
Soha többé vissza nem térő lehetőség áll előttünk. Száznyolcvan fokkal kell megfordítani az országot, elutasítva a szélsőséges, agresszív politizálást, mert a magyarok változást akarnak, de nem durvaságot. Az kiabál, aki vagy fél, vagy nem bízik önmagában.

Tisztelet a szépkorúaknak

Tisztelet a szépkorúaknak
Ezeket a gondolatokat osztotta meg többek között nagy számú hallgatóságával Orbán Viktor
a november elején, Kecskeméti Katona József Színházban tartott konferencián. A polgári oldal vezetője hangsúlyozta, hogy az ország jelenlegi költségvetése, egy felszámolási eljárás kezdete. Nem kezeli a válságot, hanem fokozza, nem a jövőt, hanem a kormánypártot szolgálja. Leszögezte, hogy egyetért az új Alkotmány szükségességével, a kisebb létszámú parlamenttel, de nem fogadja el az egész közjog felforgatását, nevezetesen nem támogatja a közvetlen elnök választást és a parlamenti képviselőválasztás szabályainak megváltoztatását.

Vissza nem térő lehetőség előtt állunk
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nagyszabású rendezvényén felszólalt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is. Az egyesület első elnöke szerint megrendült a nemzet egysége, új irányt kell venni, ahol nagyobb az elkötelezettség az alapvető értékek mellett. Dr. Ángyán József professzor, a hiteles, feddhetetlen emberek és a bizalom szükségességét fogalmazta meg, akiknek fel kell váltani a jelenlegi hatalmat. A felszólalók között volt Éger István az orvosi kamara elnöke is, aki megrázó statisztikát tárt a hallgatóság elé a munkaképes korúak elhalálozási arányáról. Matolcsi György Bács-Kiskun megyét, mint stratégiai bázist dicsérte, amely mindig is zászlóvivője volt a polgári értékrendnek.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online