A megyék tartják életben magyarországot ezer év óta.

Nincs az önkormányzatok kezében más eszköz, mint az összefogáson alapuló tiltakozás. A települések és megyék gazdálkodása soha nem volt egyszerű és soha nem a fényűzésről szólt. A kormány jövő évre tervezett költségvetése, a 120 milliárdos elvonás, sok település végítéletét jelenti. A számok ugyan változnak nap, mint nap, attól függően, hogy mennyit engednek itt-ott a „kegyelmi kérvényeknek".



Ez nem a mi költségvetésünk
Szegeden találkoztak néhány héttel ezelőtt a megyék vezetői, hogy a szakmai konferenciát követően együtt fogalmazzák meg a miniszterelnöknek címzett nyilatkozatukat, melyben többek között a jövő évre tervezett költségvetés visszavonását, újratárgyalását kérik, a települések, a megyék, az ország megmentése érdekében. A hármas középszintű - kistérségek, régiók, megyék, - közigazgatási rendszer ugyanis megkérdőjelezi az ezer éves múltú megyék létjogosultságát.



Közös fellépés sikert hozhat

Az előadók mindegyike azt hangsúlyozta, hogy Magyarországot a helyi és a megyei önkormányzati rendszer tartotta életben mindenkor, nem a kistérségek és nem a régiók. A szakemberek óriási hibának tartották, hogy nincs összhang a feladat, a hatáskör és az állami finanszírozás között. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke szerint a feladatellátáshoz szükséges pénzeket vonják el, miközben ezer csatornán folyik el a pénz az államkasszából. Utalt a meg nem valósult beruházások közül a 100 milliárdos kormányzati negyed kiadásaira, vagy a 143 milliárddal magasabb összegbe kerülő 4-es metróra és nem hagytaszó nélkül a BKV-s végkielégítéseket sem.



Bács-Kiskun megye elnöke is aláírta a nyilatkozatot


Szűcs Lajos Pest-megyei elnök a bürokrácia felszámolása mellett érvelt, az indokolatlanul felduzzasztott létszámok felülvizsgálatát sürgetve, példaként említette a fővárosi önkormányzatnál szinte feladat nélkül alkalmazott kétezer köztisztviselőt. Hangsúlyozta, hogy az ország költségvetése nem lehet politikai döntés. - Nincsenek fideszes önkormányzatok és nincsenek fideszes megyei önkormányzatok. Önkormányzatok vannak, amelyek azokat a feladatokat látják el, amiket az állam és a törvények ránk róttak. Ha mi, ezeket a feladatainkat nem tudjuk ellátni a folyamatos megszorítások miatt, akkor nem bennünket, hanem az emberek életét teszik bizonytalanná - szögezte le. Ódor Ferenc, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, hogy a megyék segélykiáltása a szegedi találkozó.

- A megyék mindent megtesznek a biztonságos működés, a határon túli magyarokkal való jó kapcsolat érdekében. Ezt bizonyítja, hogy velünk vannak ma a székelyföldi megyék vezetői is. Addig kell kiabálnunk, amíg nem találunk értő fülekre, jövő év decemberéig ezekkel a számokkal ugyanis nem bírja ki a rendszer. Ez a költségvetés mindenre alkalmatlan, a gazdaság beindítására végképp. A magyar társadalom már attól felnőttebbé vált, hogy ne vegye észre a számok mögé bújtatott politikai szándékot.



Egységesek a megyék vezetői

Bács Megyeháza

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön képeslapot ismerősének!

Bács-Kiskun megye Online