A Tudás hatalom!

Így summázható az a Kiskőrösön rendezett konferencia, melyre a Térségi Integrált Szakképző Központhoz csatlakozó szakképző intézmények vezetőit, a szakképzésben résztvevő érdekelteket hívták meg.
A TISZK és a Bács-Szakma Zrt. Szakembereitől megtudtuk, hogy a TISZK-et azzal a céllal hozták létre, hogy egységes szervezés alá vonják a szakképzést. Céljuk, hogy TISZK egy olyan stratégiai intézménnyé váljon, ahol az oktatás találkozik a piaci igényekkel, és a képzésben a gyakorlatközpontúság uralkodik.

Ahol feloldódnak az ellentétek a szakképzés és a munkaerő-piaci kereslet- kínálat között, és a szakképzés tevékenysége új tartalommal gazdagodik. Ahol a diákok ténylegesen az életre készülnek, és egy olyan naprakész tudást szereznek, amellyel azonnal aktív munkavállalókká válhatnak. Amint azt Nagy László a Nemzeti Szakképzési és Fejlesztési Intézet Főigazgatója előadásában elmondta, a szakképzés átalakításának folyamatában azt tartják a legfontosabbnak, hogy mindenki számára esélyt teremtsenek a szakmához jutást illetően.

Részletesen beszélt arról a Társadalmi megújulási programról (TÁMOP), melynek köszönhetően a Dél-Bács Kiskun-megyei TISZK keretében működő 19 szakképzéssel is foglalkozó intézmény egységes irányítási rendszert kap. A projekt célja, hogy az intézményeket
felkészítse a rugalmas szakmastruktúra kialakítására, amely képes alkalmazkodni a gazdasági igényekhez, hogy a gazdasági szereplők bevonásával segítse a gyakorlati oktatás fejlesztését az intézményekben.

A projekt megkísérli csökkenteni a lemorzsolódási arányt a hátrányos helyzetű tanulók körében, reális képzési és életpálya alternatívák felkínálásával. Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy az oktatás, a szakképzés, az egyik fő kitörési pontja az országnak a gazdasági válságból.

Példaként említette az írek és a finnek gyakorlatát, akik felismerték, hogy a válságból való kilábalás egyik módja, ha a forrásokat a szakképzésre, oktatásra, kutatás-fejlesztésére fordítják. Amint mondta, versenyképes tudás megszerzését, versenyképes munkaerő képzést kell hazánkban is elérni, mely mögé felsorakoznak az igények is.

Leszögezte, hogy erős állami felelősségvállalás kell, melynek hajlandóságai egyelőre sajnos nem látszódnak. Nagyra értékelte a TISZK törekvéseit és elmondta:abban bízik, hogy az eddig is gyümölcsöző együttműködés, a szakképzésben elért eredmények biztos alapot jelentenek a sikeres folytatásához.