Agrárnapok magyarmódra Kunadacson
Több száz vendéget vártak a kunadacsi Ispán Majorba A major tulajdonosa Szél István és a kunadacsi Gazdakör szervezésében rendezték meg immár harmadik alkalommal a térségi agrárnapokat, mely mögé a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is besorakozott a népes támogatói körbe.

Hívogató
Hívogató
Amint azt a házigazda elmondta elsődleges cél, hogy a térség gazdasági szereplői lehetőséget kapjanak az ismereteik bővítésére, tapasztalatcserére, népszerűsítsék a magyar termékeket. Ebben fontos szerepet kapnak az őshonos állatokból előállított készítmények, kiemelt figyelmet szentelnek a borkultúra erősítésének. Ugyanakkor az egész napos rendezvényt a magyar kultúra ápolása hatja át. Ez nem csak a külsőségekben nyilvánul meg, de már önmagában felemelő, a magyar huszárok látványa, az ősi magyar viseletben érkező vendégek, köztük több székelyföldi kedves barát. Különleges atmoszférája van ennek a találkozónak.

Magyar huszárok is részt vettek a rendezvényen
A fogadó termében a Trianon előtti Magyarország képeslap-gyűjteményéből és a Kurultáj 2008. fotókiállítása várja az érdeklődőket. A major előtti dombon pedig az ősi magyar életmódba kaphattunk betekintést a jurta közelében, az íjászbemutatók által. A levegőben Kormoránék dalainak foszlányait vitte a szél, a vendégház udvarában szorgos asszonyok dagasztották a kenyérlángost, aztán a kemencéből százszámra kerültek ki az ízletes lepények.

Szorgos kezek készítik a kenyérlángost
Odébb legalább tíz bográcsban főztek az alkalmi szakácsok különféle pörkölteket, amint mondták két mázsa húst dolgoztak fel az alkalomra. A színpadon pedig egymást váltották az előadók, akiknek gondolataiba kapaszkodva erőt lehetett gyűjteni a mindennapokhoz.
Dr. Papp Lajos szívsebészt döbbent c s e n d b e n hallgatták, amint a szív legmélyét érintő kérdést, a magyarság kérdését feszegette. Történelmi visszatekintésében szólt az agyongyötört, szétzilált, méltóságában megtépázott és területében megfosztott országról, az elszakított testvérektől, akiket nem fogadtunk vissza 2005. december 5-én. Beszélt azon kötelességünkről, mellyel akkor is tartozunk a hazának, ha nem jár érte fizetség, ha összekovácsoló munkánkat nem ismerik el, ha lesznek is olyanok, aki nem hiszik, hogy ez a föld csak azt tartja meg, aki simogatja, aki szereti és műveli őt.

Dr Papp Lajos a házigazdákkal
Sajó Sándor sokatmondó versidézetét kiragadva üzent mindenkinek:
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni,
Csak magyar földön és csak magyarul.
Túri Kovács Béla elnök a reményről beszélt és mintegy tovább fűzte a professzor szavait, amikor azt hangsúlyozta, hogy csak nemzetben szabad gondolkodni. Együtt és egységben, hogy fel tudjunk lépni azért, ami a legszentebb nekünk ezen a földön az otthonunkért, a hazánkért. - A választások jönnek, mennek, de a bizalom örök és azt nem szabad eljátszani- mondta. Laczkó János a Bács-Kiskun Megyei Múzeumok igazgatója, a kunok bejövetelének 770 éves évfordulójának alkalmából beszélt a nemzetség történetéről és az eddigi példa nélküli kun összefogásról.
Kecskeméti József helyi fafaragó művésznek köszönhetően az Ispán Major előtt egy kunbaba
szimbolizálja ezt az összefogást. Az alkotást Mészáros Domonkos dominikánus szentelte meg,
majd Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Sipos Balázs Kunadacs polgármestere leplezték le.

Szél István (balra) fontosnak tartja az ősök tiszteletét.
A kunbabát az Ispán Major udvarán leplezte le Bányai Gábor.
Az elnök köszöntőjében elmondta, hogy a megye minden olyan törekvést támogat, ami az értékeink megőrzését, a hagyományaink megtartását tűzi ki célul. - Szél István kezdeményezése példaértékű. Számomra mindig megtisztelő, ha olyan rendezvényre kapok meghívást akár vendégként, akár védnökként, ahol a magyarságtudatról, a hazaszeretetről, az összefogásról nem csak beszélnek, nem csak ékes szólamok hangoznak el ezek fontosságáért és megmaradásáért, hanem cselekvő hétköznapok állnak dolgos, lelkes, becsületes magyar emberek mögött, mint ahogyan ezt láthatjuk ma itt is - mondta többek között Bányai Gábor.
A találkozón Varga Károly Venesz-díjas mesterszakács értékelte a bográcsosokat, este pedig
zenei élményekben részesülhetett a népes vendégsereg. Mátyás Mihály klarinét és Szabó Sándor tárogatójátéka, a Kormorán együttes és Varga Miklós előadása felejthetetlenné tették a napot. Egy idősödő úr az unokája fejebúbját simogatva, könnyes szemmel jegyezte meg egy szívhez szóló dal után: Látod kisfiam erre mondom én is, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Bács-Kiskun megye Online
Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló